A magyar nyelv és kultúra ősiségének, egyediségének, fenntarthatósági jelentőségének meglát(tat)ását régtől gátolja több, egymással összefüggő tényező.
A legfőbb közismert: az a nyelvelmélet, amelyet egy terjeszkedő civilizáció talált ki nekünk, kijelölve helyünket térben és időben az alávetett má- sodrangúak között. A másik a pozitivista nyelvszemlélet, amely a nyelvet puszta formának tekinti, s akként vizsgál(tat)ja. Alapregiszterétől, a hangoktól, elvitatja a jelentéshordozó képességet. A nyelvek értelmét adó egészleges jelentéstartományt, a kultúrát pedig különválasztja a nyelvtől: alapvető hordozó, örökítő közegétől.
Ez a nyelv- és kultúraelmélet csak fölé- s alárendelt nyelveket, kultúrákat ismer (el). Kapcsolatukat a „kölcsönzés”-sel jellemzi, melyben a fölérendelt mindig a magasabb rendű, a „fejlettebb”, az átadó. Az alárendeltek mindig az átvevők, mert alacsonyabb rendűek, „fejletlenebbek”, ezért „szorulnak rá” mások nyelvi-kulturális javaira. Ez a viszonyképlet nem csak hamis, de egyenest háborús képlet is. Hamis, mert a nyelvek és kultúrák nem elsősorban egymással vannak kapcsolatban, hanem leginkább saját teremtés-szeletükkel, amelyben, amelyből élnek. Amelyhez a saját nyelvük és kultúrájuk a teremtésbeli „használati utasítás[I]”.
Háborús, mert a nyelveket és a kultúrákat szembeállítja egymással. Nem csupán nemzetközileg, de nyelv- és kultúrközösségen belüli változataikat is. Így a nemzeti nyelvközösségeket egyfajta nyelvi polgárháborús állapot fenntartásával teszi kívülről is manipulálhatóvá.
Betetőzi mindezt az a szaktudományos szétszakítottság, amely megfosztja az anyanyelvek és anyakultúrák tulajdonosait a beleszólás, a hozzáértés jogától, mert a civilizációs szaktudományok kisajátítják, tulajdonuknak tekintik tárgyukat.
Pedig a jogfosztott anyanyelvi, anyakultúra-tulajdonosi többségben tömérdek olyan nem nyelvész szakember van, akiknek sajátos szaktudásai sokat adtak máig a nyelvek és kultúrák sokoldalú, tudományosan hitelesebb vizsgálatához. Ehelyett ők a „laikusok”, akiket tudománytalansággal lehet stigmatizálni, mihelyt a szaknyelvészet dolgába ártják magukat.
Minthogy a világ anyanyelv- és anyakultúra-tulajdonosainak többsége ugyanakkor vagy etnokulturális kisebbségi viszonyok közt él, vagy kisebbségi típusú nyelvi-kulturális megkülönböztetést szenved el, a fenntarthatóság kiáltó szüksége korában eljött az ideje egy békeképes nyelvelmélet megalkotásának. Ez a legfőbb feltétele a teremtésleképező nyelvek és kultúrák hathatós védelmének. A Magyarok XI. Vilákongresszusának nyelvi konferenciája e közös békeküldetésre hív, és vár előadástémákat.
[I] Prof. DDr. Sándor, Győri-Nagy: „Kultur ist die Gebrauchsanweisung für das jeweils gegebene Segment der Schöpfung. Das heißt, sie ist genauso geheiligt wie die Landschaft selber als Teil der Schöpfung”. St. 127. In: 14. Internationaler Kongress Renovabis. Kongressband „In Verantwortung für die Schöpfung”. Freising, 2010.