MXVK – Emlékfát ültetett Horthy Miklós kormányzónak az MVSZ Ópusztaszeren

MXVK – Emlékfát ültetett Horthy Miklós kormányzónak az MVSZ Ópusztaszeren

A Magyarok X. Világkongresszusának nyitó-eseménye 2021. augusztus 14-én Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban zajlott. A Magyarok Világszövetségének tulajdonát képező, idén felújított Világ Magyarságának Hajlékában kezdődött, és az emlékfák ligetében folytatódott. 

Az eseményről Tóth Tünde kisújszállási festőművész készített egy igen szép videó-összeállítást, amelyet még ha későn is, de annál nagyobb örömmel osztunk meg.

 

Idézet Tóth Tünde YouTube csatornájáról:

“Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, 2021. augusztus 14-én, a világkongresszus alkalmából felújított, a Magyarok Világszövetségének tulajdonát képező, jurtaszerű épületben, – amely pontosan negyed századdal ezelőtt, Árpád Nagyfejedelem hon-újraalapításának millecentenáriumán épült, Csete György tervei alapján -, került sor a Világ Magyarságának Hajlékában két kiállítás megnyitására. Egy, a Trianon 100. évfordulójára készült, tizennégy tablóból álló, valamint a Dr. Pálfi György nevét viselő Tudománytörténeti kiállításra, amely nyolcvan tabló. A tárlatokat Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitotta meg, beszédet mondott vitéz Oláh István, az egri Fertálymesteri Terület alkapitánya, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Térségének elnöke, és Horváth István, a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja.

 

Köszöntő beszédet mondott Kertész Péter, az ÓNTE igazgatója.

 

A hagyomány szerint egyúttal emlékfákat is avattak a MAGYAR NEMZETÉRT ÉRDEMÉREMMEL kitüntetettek számára. Az idén kitüntetettek sorában vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, akinek a Magyarok Világszövetségének elnöke posztumusz a Magyar Nemzetért aranyérmet adományozta. Dr. Padányi Viktor történész, író posztumusz ezüstérmet, Zetényi-Csukás Ferenc író, a Horthy Miklós Társaság tiszteletbeli elnöke ezüstérmet kapott. A kitüntetetteket méltatta Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A tiszteletükre ültetett oszlopos tölgyfa csemetéket lovag vitéz Balázsi László ny. unitárius lelkész, mb. püspök a Vitézi Rend lelkésze áldotta meg.”

 

A felvétel itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=5OfM0rSv7_k

A Magyarok X. Világkongresszusa 2021. augusztus 20-án ért véget, amikor a Záró-konferencia elfogadta a Záró-nyilatkozatot

Lásd itt:

A Szent Korona erejével: harc a COVID-fasizmus ellen!

https://www.facebook.com/mvsz.sajtoszolgalat/posts/4170756569668973

itt angolul:

With the Power of the Holy Crown: Fight against COVID Fascism!

https://www.facebook.com/mvsz.sajtoszolgalat/posts/4179364435474853

itt pedig németül:

Mit der Kraft der Heiligen Krone: Kampf gegen den COVID-Faschismus!

https://www.facebook.com/mvsz.sajtoszolgalat/posts/4294336690644293

 

MVSZ Sajtószolgálat

10918/210930